Amikor kiderült, hogy elnyertem az Erasmus ösztöndíjat, tombolt a koronavírus. A környezetem nagyon szkeptikusan állt a kiutazásomhoz, sokan nem hittek benne, hogy ki tudok repülni Valenciába. Bennem egy másodperc erejéig sem merült fel, hogy ne itt töltsem ezt a félévet, valamiért hittem benne 100%-an. Így is lett, több, mint két hónapja Valenciában töltöm a mindennapjaimat. Vajon milyen is az élet a koronavírus alatt? Hogyan élem meg, hogy egy világjárvány közepén próbálkozom a külföldi élettel?

A válasz nagyon egyszerű: úgy töltöm a mindennapjaimat, mint otthon, csak maszk van rajtam 0-24-ben. Ugyanúgy járok iskolába, edzeni, bevásárolni, vásárolni, és a barátaimmal együtt esténként a nyakukba vesszük a várost. Valami azonban megváltozott ezen a héten…

Sajnos sorozatosan olvastam a híreket, hogy Spanyolországban több tartomány is határzárat hirdetett, de Valencia városnevét sosem olvastam. Boldog is voltam, hogy erre nem került sor, azonban volt egy megérzésem, hogy ez nem fog így maradni a közeljövőben. Múlt hét szombaton (10.24) lépett hatályba az éjszakai kijárási tilalom. Ez annyit tesz, hogy 0.00-6.00-ig nem szabad az utcára lépni. Kihasználva az utolsó alkalmat, elmentünk egy közös sörözésre a barátokkal, és 23.30-kor szomorúan váltunk el egymástól, tudván, hogy mindenkinek haza kell érni időben, és innentől kezdve erre is számíthatunk. Bevallom, nagyon furcsa érzés fogott el, hiszen eddig erre nem volt példa, hogy el kell köszönnünk egymástól, mert egy adott időre haza kell érnünk…talán utoljára általános iskolában fordult elő utoljára.

A hét elején (10.26) már a konditermekben is kötelező volt a maszk használata, eddig csak az húzta fel, aki szerette volna. Természetesen az utcán már elengedhetetlen a maszk viselése, teljesen hozzászoktam már ehhez a kiegészítőhöz. Azonban ma este (10.29) jött a fekete leves, miszerint holnaptól Valencia határait is lezárják. Rettenetes csalódás ért, hiszen rengeteg utazást terveztem, és valószínűleg ezek már nem fognak megvalósulni, bár még bármi megváltozhat. Azt gondolom, hogy volt 2 hihetetlen hónapunk, amikor egy világjárvány közepette tudtuk kihasználni az időnket Valenciában és környékén, megadatott az, hogy utazhattam különböző városokba, jártam Andalúziában, azonban most az élet riadót fújt. Természetesen nem adom fel, nagyon hiszek abban, hogy idén még lesz lehetőségem utazni, de értékelem azt, hogy nem teljes kijárási tilalom van, tudok járni iskolába, boltba, és ami a legfontosabb: láthatom az itt szerzett barátaimat, hiszen együtt fogjuk átvészelni a ránk váró időszakot.